Emlékszem, akkoriban Big Surban meditáltam egy házban, amit az Esalen Intézet kölcsönzött nekem, és egy macska járt hozzá. A macska minden reggel kiment és szerzett valami zsákmányt, hogy egyen. Aztán bejött, és mivel szeretett, odajött hozzám, és a lábaim közé ült, miközben meditáltam. Ott rágcsálta az egér vagy gyík koponyáját, amely néha még mindig élt […]
– Nem nehéz, Matula bácsi? – Dehonnem… talán vinni akarja? – Ha tudnám. – Hát akkor? Gyula megint érezte, hogy a kérdés felesleges udvariasság volt. Vagy talán azt várta, hogy Matula is udvarias lesz, és azt mondja: “Áá… dehogy nehéz, mint a pehely…” És akkor csalódott volna az öregben, a “nevelőapában”, mert a vak is
„Meggyőződésem, hogy a jó élet folyamata nem a gyenge szívűek útja. A jó életben benne van a tágulás és a növekedés annak érdekében, hogy egyre inkább beteljesítsük a lehetőségeinket. Ehhez bátorság kell. Ez azt jelenti, hogy teljesen bele kell engednünk magunkat az élet áramlatába. Az emberben mégis az a mélyen izgalmas, hogy amikor az egyén
Elmondok egy történetet arról, amikor Indiában voltam, és hirtelen azon kaptam magam, hogy vissza kell jönnöm, mert édesanyám meghalt és valahogy új, más módon kell apámmal lennem, mint azelőtt. Elég furán nézhettem ki, amikor Indiából visszajöttem és megérkeztem szakállasan, mezítláb a tamburámmal a Bostoni reptérre. Apám – a konzervatív bostoni republikánus társaság felelősségteljes tagja –
Egy nap odamentem a gurumhoz, aki rám nézett, és azt mondta: „Ram Dass, szeress mindenkit!” – Igen, Maharaji! – mondtam én. Erre ő: „Jao (Menj el)!” – és aztán visszamentem a helyemre és ennyi volt aznapra. Utána ott ülök és azon morfondírozok magamban, hogy „Szeress mindenkit!” .. ó, istenem .. nem szeretek mindenkit .. mindenkit
– Miért a félszerzet, Mithrandir? – kérdezte Galadriel. – Nem is tudom. Szarumán azt tartja, hogy csak óriási hatalom képes a gonoszt kordában tartani. De én nem ezt tapasztaltam. Azt látom, hogy hétköznapi népek mindennapi, kis tettei tartják sakkban a sötétséget. Egyszerű kedvesség és szeretet.
Egy álmos tavaszi délután a vonat zörögve és csattogva hajtott át Tokió külvárosán. A kocsink viszonylag üres volt – néhány háziasszony a gyerekeivel és néhány öreg a bevásárlóútján. Szórakozottan bámultam a sivár házakat és a poros sövényeket. Az egyik állomáson kinyíltak az ajtók, és a délutáni csendet hirtelen egy férfi törte meg heves és érthetetlen
