Elmondok egy történetet arról, amikor Indiában voltam, és hirtelen azon kaptam magam, hogy vissza kell jönnöm, mert édesanyám meghalt és valahogy új, más módon kell apámmal lennem, mint azelőtt. Elég furán nézhettem ki, amikor Indiából visszajöttem és megérkeztem szakállasan, mezítláb a tamburámmal a Bostoni reptérre. Apám – a konzervatív bostoni republikánus társaság felelősségteljes tagja – […]
Egy nap odamentem a gurumhoz, aki rám nézett, és azt mondta: „Ram Dass, szeress mindenkit!” – Igen, Maharaji! – mondtam én. Erre ő: „Jao (Menj el)!” – és aztán visszamentem a helyemre és ennyi volt aznapra. Utána ott ülök és azon morfondírozok magamban, hogy „Szeress mindenkit!” .. ó, istenem .. nem szeretek mindenkit .. mindenkit
– Miért a félszerzet, Mithrandir? – kérdezte Galadriel. – Nem is tudom. Szarumán azt tartja, hogy csak óriási hatalom képes a gonoszt megfékezni. De én nem ezt tapasztaltam. Azt látom, hogy hétköznapi népek mindennapi, kis tettei tartják kordában a sötétséget. Egyszerű kedvesség és szeretet.
Egy álmos tavaszi délután a vonat zörögve és csattogva hajtott át Tokió külvárosán. A kocsink viszonylag üres volt – néhány háziasszony a gyerekeivel és néhány öreg a bevásárlóútján. Szórakozottan bámultam a sivár házakat és a poros sövényeket. Az egyik állomáson kinyíltak az ajtók, és a délutáni csendet hirtelen egy férfi törte meg heves és érthetetlen
